Az oldal 2020-tól nem frissül. Friss információkért látogasson el az alábbi oldalra: https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia

Kivonat:

A Budai-hegység florisztikai növényföldrajzának fő jellegzetességeit a következőkben összegezhetjük:

1. A Zólyomi (1942) által megállapított közép-dunai flóraválasztó területünk florisztikai növényföldrajzának legfontosabb alappillére. Jelentősége nem elsősorban az egyes taxonok elterjedési határainak kimutatásában rejlik (hiszen a legtöbb növényfaj esetében ez csak lokálisan értékelhető), hanem annak felismerésében, hogy a Dunakanyar tágabb régiójában igen nagyszámú, alapvetően különböző áreájú keleti és szubmediterrán flóraelem találkozik. Ezek és más elemek keveredése a régió flórájának kivételes gazdagságát eredményezi, amely jellegét, összetételét tekintve az Ősmátrán belül egyedülálló.

2. A Budai-hegység határozott szubmediterrán klímáját (vö. Zólyomi 1958) bizonyítja számos országosan ritka szubmediterrán, vagy ilyen jellegű elem szórványos (pl. Anthericum liliago, Crepis nicaeensis, Vicia sparsiflora), a hegység tekintélyes részére (pl. Carex halleriana, Convolvulus cantabrica, Sternbergia colchiciflora), vagy szinte egészére (pl. Allium moschatum, Coronilla coronata, Hornungia petraea) kiterjedő megjelenése.

3. A növényföldrajzilag jelentős, többé-kevésbé nyílt élőhelyeket preferáló keleti és szubmediterrán elemek többsége súlypontosan a hegység déli-délkeleti részeire korlátozódik, vagy ott a leggyakoribb. Ez nem csak természetföldrajzi adottságokkal, hanem flóratörténeti okokkal is magyarázható. Ugyanakkor számos faj a hegységet határoló medence- és völgyrendszerek közvetítő szerepe révén, esetenként szomszédos tájegységek populációihoz kapcsolódva, északabbra is megjelenik. Emiatt a fajok hegységen belüli elterjedési mintázata többnyire lokális jelentőségű, nagyobb földrajzi léptékben csak ritkán (pl. Helleborus dumetorum) jelzésértékű.

4. A keleti fajok zömének chorológiai-migrációs kapcsolatai a növényföldrajzi értelemben vett Alfölddel, esetenként (pl. Asyneuma canescens, Thlaspi jankae, Echium maculatum) az Északi-középhegység Alfölddel határos peremterületeivel, illetve mindezeken keresztül az erdélyi és/vagy kelet-balkáni régiókkal nyilvánvalóak. Az Ősmátra sajátos (nem tipikusan alföldi) szubmediterrán fajainak tágabb léptékű migrációs-flóratörténeti kapcsolatai gyakran tisztázatlanok, még a Dunántúli-középhegység nagyobb részén gyakorinak mondható fajoknál (pl. Convolvulus cantabrica, Coronilla coronata) is.

5. A Budai-hegység flórája sokszínűségét növeli az ún. dolomitjelenség, amelynek növénytani vonatkozásait szintén Zólyomi (1942) értékelte először hazánkban. Területünkön a nagy kiterjedésű dolomitfelszíneken nem csak a szubmediterrán elemek általános feldúsulása jellemző, hanem a dolomit sajátos geomorfológiája következtében kialakult refúgiumokban a montán és dealpin fajok (Bupleurum longifolium, Calamagrostis varia, Carduus glaucinus, Coronilla vaginalis, Festuca amethystina, Sesleria sadleriana, Viola collina, stb.) megjelenése is. Különösen gazdag e tekintetben a hegység északkeleti peremvidéke.

6. A Budai-hegységben – annak alacsony magassága, kis kiterjedése, nagyfokú tagoltsága és kevés vízfolyása miatt – az Ősmátrában általánosan elterjedt és gyakori Fagetalia fajok kivételével alig él olyan hegyvidéki jellegű faj, amely plakorhelyzetben, nagy egyedszámban jelentkezne (Aconitum vulparia, Dentaria enneaphyllos, Omphalodes scorpioides). Feltűnő, hogy a Pilis szubmontán-montán fajaiból jónéhány teljesen hiányzik: pl. Helleborus purpurascens, Lunaria rediviva, Petasites hybridus, Prenanthes purpurea, Scrophularia vernalis, Valeriana tripteris, stb. (Draskovits-Mészáros – Molnár (1970) Prenanthes adata téves, Domokos (1939) listája kiigazítást igényel). A Budai-hegység hegyvidéki fajkészletének gazdagságát egyedül az említett geomorfológiai, lokálklimatikus adottságok biztosítják.