Botanikai-Természetvédelmi Folyóirat

Journal of Pannonian Botany

Az oldal 2020-tól nem frissül. Friss információkért látogasson el az alábbi oldalra: https://ojs.lib.unideb.hu/kitaibelia

Kitaibelia vol. 22 – no. 2. (2017) p.227-271.

Fekete Gábor, mint mester és kolléga (DOI: 10.17542/kit.22.227)
MOLNÁR Zsolt & KUN András
Cikk letöltése: [pdf] (12802 Kb)

Kivonat:

2016. november 29-én véget ért egy kutatásban, állandó alkotásban eltelt hosszú élet, eltávo­zott közülünk Fekete Gábor Tanár Úr. Mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy csodála­tos egyéniségét közelről ismerhettük, most összegyűlünk, hogy tanúságot tegyünk Róla, aki­től, és aki által olyan sokat kaphattunk.

Az alábbi megemlékezéseket egykori pályatársak, barátok, közeli és távolabbi tanítványok fogalmazták meg azzal a szándékkal, hogy önmaguk, a közösség és a jövő számára meg­örökít­sék Fekete Gábor Tanár Úr emberi és kutatói nagysá­gát. Be kell valljuk, magunk is meglepőd­tünk, hogy felkérésünkre milyen nagy­számú írás érkezett. Számunkra ez önma­gá­ban is arra utal, hogy Tanár Úr egyéni­ségének varázslatos és egyedi volta nem kizárólag a tanítványokat ragadta meg, hanem mindenkit, akivel együtt dolgozott, aki közelebbről meg­ismerhette.

Arra kérjük mindazokat, akik ismer­ték, szerették és tisztelték Őt, hogy olvas­sák el az alábbi írásokat, hogy közösen emlékezhessünk Tanár Úrra. Azoknak, akik már nem találkozhattak vele, ezekkel a megemlékezésekkel szeretnénk üzenni, hogy élt Magyarországon egy nagy­szerű, csodálatos ember, aki amellett, hogy vege­tációkutatók nemzedékeit nevelte fel, érték­vesztett és relativizáló korunkban is biztos mértéket, erkölcsi és emberi tám­pontot tudott nyújtani, és ily módon több generáció példaképe, vezető és tanító személyisége lett.